A várpalotai Thury-vár változatos szolgáltatásai között bárki talál kedvére valót életkorra, és érdeklődési körre való tekintet nélkül. Bátran ajánljuk fiataloknak, időseknek, családoknak, barátoknak, lelkes történelem kedvelőknek, de azoknak is, akik eddig még nem tapasztalták meg, hogy mennyi mindent tanulhatunk közös múltunkból, évszázados hagyományainkból!
A Thury-várban lehetőség nyílik arra, hogy próbára tegye a tudását, vagy egyszerűen csak kipróbálhassa az egykori várvédők fegyvereit.
A próbatételek állomásai:
Aki valamennyi akadályt sikeresen veszi, a vár apródja lehet, amiről emléket is kap!
Kicsik és nagyok jelentkezését egyaránt várjuk!
A nyári nyitvatartás ideje alatt, a vár nyitvatartási idejében (május 01. – szeptember 30.) lehetőség nyílik íjászkodásra.
Kicsit formabontó a kezdeményezésünk, amivel a várpalotai várban várjuk a szabadulószoba látogatóit. A történelmi környezet, a szinte eredeti állapotában megmaradt, lovagkort idéző toronyszoba egyaránt kihívást jelent a régmúlt titkait kutatóknak ugyanúgy, mint a logikai rejtvények kedvelőinek. Némi történelmi tudás nem árt, de nem feltétel, mert akik figyelmesen elolvassák a pergamentekercseket, azok megtalálják a kijáratot.
Egy egykor a toronyszobában raboskodó végvári vitéz feljegyzései és a csapongó képzeletünk foglalja keretbe a feladatokat, amik kicsiknek és nagyoknak egyaránt felhőtlen szórakozást biztosítanak. Általában egy órát vesz igénybe a kijutás és a frissen „szabadultak” amellett, hogy jól szórakoztak, némi betekintést is nyerhetnek a középkor világába.
„A XV. században e várnak Újlaki volt ura
Erős, bátor nemes, habár kicsit fura!
Gondolt egy merészet és hamis pénzt veretett,
Habár ez akkortájt merész tett lehetett!”
Így kezdődik az időutazás, ahol a szabadulószobában egy új kalandra invitáljuk a látogatókat: Találják meg a hírhedt Újlaki Miklós titkos pénzverdéjének bejáratát, melyet a főúr – elsősorban saját jól felfogottérdekében – gondosan elrejtett. Persze az ilyesmit már akkoriban sem lehetett sokáig titokban tartani, így a király fülébe jutott az eset. Az uralkodó megbízta az egyik bizalmasát, járjon utána a mendemondának. Bújjanak most Önök is az egykori királyi nyomozók bőrébe, keressék a nyomokat és göngyölítsék fel a szálakat.
„Ódon rejtekhelyek, varázslatos szekrények,
Megfordított levelek, elképesztő rejtélyek,
Ördöngősnek való lakat,
Minden tárgyban titok lakhat.
13+1 feladat vár majd Önökre,
Bízunk benne, megjegyzik örökre,
Boldog lesz a király, győz majd az igazság,
Lesz is egyből Palotán mindjárt nagy vigasság!”
Sok szeretettel várjuk a kalandra vágyókat a Thury-vár egyik tornyában kialakított szabadulószobába.
1554-ben találkozhatunk először Thury György nevével Várpalotával kapcsolatban, ekkor fogadta szolgálatába Podmaniczky Rafael a híres törökverő vitézt.
Thury kapitány várnagysága alatt élte Palota vára a fénykorát, ezért a legendás bajvívó tiszteletére minden év MÁRCIUS 15. napjától OKTÓBER 31. napjáig a vár nyitvatartási idejében 15 óra 54 perckor
egy díszlövést adunk le a vár elől. A korban használatos kanócos puska replikáját használjuk erre a célra, természetesen nem lövünk ki lövedéket, de a hanghatás jelentősnek mondható.
Bízunk benne, hogy a várpalotai lakosok és a turisták egyaránt kedvezően fogadják a kezdeményezésünket.
(május 01. – szeptember 30.)
(október 01. – április 30.)