A „sötét középkor”bizony sokszor rászolgált erre a jelzőre. Ebben az időben is volt jog, habár azt egyesek úgy értelmezték, hogy a kard jogán cselekszenek, és volt törvény, amit sokan semmibe vettek. Mindenesetre a kor törvényei kimondták, hogy csak azt lehet elítélni, aki beismerő vallomást tesz. Természetesen erre kevés ember érzett késztetést, de a hatalmas tapasztalattal rendelkező kínzómesterek szó szerint minden eszközt bevetettek annak érdekében, hogy vallomásra bírják a kezeik közé került gyanúsítottakat.

  Nagyon kevés ember tudott ellenállni a brutális módszereknek, azok is többnyire testi-lelki roncsként kerültek ki a hóhérok karmai közül. Akit viszont bűnösnek találtattak, azokra lesújtott a törvény! Örülhetett, aki megúszta kisebb-nagyobb veréssel, kínzással, kalodába zárással. A nagyobb bűncselekmények esetében következtek a minősített kivégzések, amelyek egyértelmű célja az elrettentés volt.

   Az itt látható kerék az egyik legdurvább kivégzési módszer eszköze volt. A szerencsétlen halálra ítéltet lekötözték a kerékre, és a hóhér egy vasbunkóval beleverte a végtagokat a küllők közé. Mivel a kivégzések általában a fő téren, piac idején voltak, rengeteg ember volt a szemtanúja a barbár eljárásnak. A szülők mesélhettek a gyerekeknek, hogy miért nem szabad a bűn útjára lépni…

  A pallos a nemesek kiváltságai voltak, míg az egyszerű gyilkosoknak, rablóknak a hóhérbárd jutott. A teremben látható egy hóhértőke, ahol a nép egyszerű gyermekeit fejezték le, míg a hóhérszéket már ki kellett érdemelni. Feljegyezték, hogy mikor VIII. Henrik lefejeztette második feleségét, Boleyn Annát, Franciaországból hozatott egy messze földön híres hóhért, hogy ne szenvedjen a királyné sokat. A francia a bekötött szemű királyné mögé lépett, magasba emelte a pallosát, majd angolul megszólalt, és a segédjétől a kardját kérdte. Boleyn Anna dermedten várta a végzetét, ami nem is késett sokat, a választott szakmáját magas szinten űző francia egyetlen csapással elválasztotta a fejet a testtől. VIII. Henrik rendkívül elégedett volt a látottakkal, a mesteri mozdulatért egy arannyal tömött erszényt adott a kialkudott béren felül.

    A karóba húzás már az asszír birodalomban is ismert volt. Ennél kegyetlenebb halálnemet nemigen lehet elképzelni, pedig az évszázadok alatt sok mindent láthatott már az emberiség. Amennyiben a hóhérok „jól végezték a dolgukat”, a karóba húzott akár még két napig is szenvedett, elképzelhetetlen kínok között.

   Sokkal humánusabb a máglya sem volt, de legalább hamarább véget ért. Sok esetben az elítélt rokonai megvesztegették a hóhérsegédeket, akik zöld gallyakat tettek a máglya alá, így a füst gyorsan végzett az elítéltekkel, de tudunk olyan esetről is, ahol a hóhér szó szerint agyonverte az áldozatot, hogy ne élve égjen el.

   Utólag is elnézést kérünk az esetleg sokkoló látványokért, de bizony ez is a történelem része, még ha nem is szívesen beszélünk róla. Az inkvizíció, a tortúra, a végletekig kidolgozott kínzási módszerek mára eltűntek, legalábbis a nagy nyilvánosság elől, de napjainkban is hallhatunk elnyomott országokban végrehajtott kegyetlenségekről. Amit itt láthattak, az része az egyetemes történelemnek, és ha némileg megrázó is, egyet nem szabad elfeledni: egykor ezeket az eszközöket nap mint nap használták!