Gyógyító kert
A fűszereket már az ősember is felfedezte, amikor táplálkozásra alkalmas növények után kutatott. Ősidők óta alkalmazza az emberiség különböző fájdalmak, bajok megelőzésére a gyógynövényeket. Használatukról már az ókori Egyiptomban íródott papirusztekercseken is olvashattunk. A gyógyításban fontos szerepe volt a növényeknek, amelyeket eleinte szerzetesek termesztettek, gyűjtöttek. Feljegyzéseik a gyógynövények széleskörű felhasználásáról tanúskodnak. Nemcsak gyógyszerek, varázsszerek is voltak a növények, amelyeket afrodiziákumként, szerelmi bájitalok alapanyagaiként, fűszerként is használtak. A szerzetesek életéhez hozzátartozott a gyógyítás, a betegek ápolása. Ismerték a gyógynövények hatásait, s ezt a tudásanyagot feltehetően közvetítették a nép szegényebb rétege felé is.
Az erős illatú gyógynövények – herbák – közül a legerősebb illatút tartották a leghatékonyabbnak. A középkori ember a növényt az orrával vizsgálta. Kétség nem fér ahhoz, a betegségek nagy részét a „rossz és mérgező levegő okozza”, így mi sem természetesebb, hogy a betegségeket kellemes illatokkal igyekeztek kezelni és gyógyítani. A 13. századtól a kolostorkertek elvesztették a vezető szerepet, s ezután a várak, várszerűen megerősített városok álltak az élre. A várkertek a várépítések korszakára, (1100-1400) tehetőek. Főleg békeidőben a várúrnőnek az egyik torony előtt piciny kertet létesítettek, amelybe gyógynövények, fűszernövények, illetve rózsák kerültek.
A kolostori gyógyítás éveiben felhalmozódott tudásanyagot szerencsére napjainkban újra élvezhetjük. Európa szerte ma is alakítanak ki az apátságok gyógynövénykerteket. Kutatják és felhasználják a korabeli dokumentumok receptúráit, ezek alapján készítenek keserűlikőröket, teakeverékeket, illóolajokat. A természetesség és az egészség iránti fokozott igény keltette újra életre a gyógynövénykerteket. „Isten soha nem engedett volna betegséget megszületni, ha nem teremtett volna ellene való szert is. Csak keresni kell!” (Bingeni Szent Hildegard apátnő)
