Nagyszeben, 1906. aug. 13. - Budapest, 1990. jan. 27. szobrász

Képzőművészeti tanulmányait - önképzés keretében - a győri bencés gimnázium diákjaként kezdte. Eredetileg festőnek készült, első akvarelljeit VI. osztályos gimnazistaként festette. A gimnáziumot nem fejezte be, hanem elkezdett aranyművességet és vésnökséget tanulni. Jelentkezett a képzőművészeti főiskolára, de nem sikerült a felvételije, ezért Firenzébe ment. Hazatérése után a Képzőművészeti Főiskolán anatómiát tanult, majd újabb tanulmányútra indult Olaszországba és Franciaországba. Első kiállítása 1931-ben volt.

A képek mellett egyre több domborművet is készített. Szobrainak első kiállításán 1941-ben egy ötven darabból álló kollekciót mutatott be. 1945-ben Győrből Budapestre költözött. Tagja lett a Művészeti Tanácsnak. 1946-tól az Iparművészeti Főiskolán tanított, de 1960-ban - miután idealistának és nacionalistának bélyegezték - megszűnt az állása. Ekkortól illusztrátorként dolgozott, a Szépirodalmi Kiadótól kapott megbízásokat. Illusztrálta többek között Arany János, Ady Endre, Illyés Gyula, Babits Mihály műveit. Éremművészettel is foglalkozott, megörökítette neves kortársait. 1959-ben elnyerte Carrara város szobrászati díját, a Premio Carrarát. 1966-ban sikeres résztvevője volt a Velencei Biennálénak.

Munkásságának elismeréseként Munkácsy- és Kossuth-díjat kapott, elnyerte az érdemes és kiváló művész címet.

Oktatott, de mellette mindvégig cselekvő egyénisége maradt a kor művészeti életének. Számos tanulmányutat tett, melyek egyikén találkozott Henry Moore-ral is.

1966-ban a Velencei Biennálén képviselte szobraival, domborításaival a magyar művészetet. Több száz könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival, miközben 1968-ban a Győri Műcsarnokban, 1976-ban és 1986-ban pedig a Múzeumi Képtárban is volt önálló tárlata. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galéria termeiben nyílt nagyszabású gyűjteményes kiállítása. 1979-ben a Győr városának ajándékozott műveiből, a Káptalandombon állandó kiállítás nyílt, és még ebben az évben a város díszpolgárává avatták. 1989-ben jelent meg a munkásságát bemutató reprezentatív kötet. Szerzője: L. Kovásznai Viktória művészettörténész. 84 éves korában érte a halál.